már
24

48 nap alatt a Föld körül 

Írta: egyse
Ha ezt Verne Gyula tudta volna! De nézzük mi a hivatalos sajtóhír.

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Budapest, Párizs – 2010. március 22. hétfő

Sikerrel futott be a Groupama 3 trimarán versenyhajó


Tiszta, kék ég alatt úszott be Frank Cammas és legénysége által kormányozott Groupama 3 trimarán a Port du Chateau kikötőjébe. A helyi lakosok tapssal köszöntötték őket. A legénység megdöntötte a korábbi világrekordot, amit Bruno Peyron és csapata ért el 2005-ben: 50 nap, 16 óra, 20 perc és 4 másodperc. A trimarán csapat új rekordja 48 nap 7 óra 44 perc 52 másodperc. A legénységre még egy feladat vár, megküzdeni azzal a kérdés-áradattal, ami a közönségtől, a média képviselőitől és családtagjaiktól érkezik majd a következő napokban.

Franck Cammas kapitány a következőképpen foglalta össze az elmúlt napok emlékezetes, érzelmekkel, humorral, és drámával fűszerezet pillanatait:

„Benne volt a pakliban, hogy akár jobb időt is fussunk, de így legalább megmarad a lehetősége annak, hogy valaki megdöntse a rekordunkat. Számomra ez vonzóbb gondolat annál, hogy a saját eredményeinkkel harcoljunk legközelebb.

Óriási megkönnyebbülés volt átsiklani a célvonalon. Remek idővel fejeztük be, jobbal, mint amit vártunk, miután egy nap hátránnyal keltünk át az egyenlítőn. Negyvennyolc napot tűztünk ki magunknak indulás előtt, ez volt a cél és ez elég kemény diónak bizonyult, mert korántsem mindig ideális körülmények között hajóztunk. Köszönhetően az északi féltekén uralkodó kedvezőbb körülményeknek sikerült felzárkóznunk és egy olyan idővel befejezni a kihívást, amire büszkék lehetünk. Sok időt és energiát fektettünk ebbe az utazásba, és kalandba, és most csodálatos érzés a végére érni. Mindez a kőkemény csapatmunkának és a Groupama-nak köszönhető, aki mindig hitt bennünk és mögöttünk állt. Csodálatos volt így rekordot dönteni!”

Bruno Peyron, korábbi kupagyőztes gratulált, majd méltatta a csapatot és a szponzort. Kiemelte, hogy, milyen tudásra és együttműködésre van szükség a résztvevő felek között, hogy egy ilyen sikeres teljesítményt elérjünk.




Háttérinformáció:

A Jules Verne Kupa (21 760 tengeri mérföld)
A start egy képzeletbeli vonal, mely az Ushant szigetén található Créac'h világítótorony és a Lizard Point világítótorony között húzódik. A cél pedig a Föld körbehajózása a Jóreménység foka, a Leeuwin fok és a Horn fok mentén a kiindulási pontba visszatérve.


A megdöntött rekord: 50 nap, 16 óra, 20 perc és 4 másodperc Tizenhét év alatt húsz próbálkozás közül összesen csak hét alkalommal sikerült új Jules Verne Kupa rekordot felállítani: Bruno Peyron 1993-ban, Peter Blake és Robin Knox-Johnston 1994-ben, Olivier de Kersauson 1997-ben, Bruno Peyron 2002-ben, Olivier de Kersauson 2004-ban, Bruno Peyron 2005-ben ismét, és most Franck Cammas 2010-ben. Az új rekord: 48 nap 7 óra 44 perc 52 másodperc.


A Groupama 3 trimaránról:
A hatalmas versenyhajót egy korábbi sérülését követően 2009. február 11-én bocsátották ismét vízre. Azóta egy Földközi-tengeri és egy Atlanti-óceáni rekordkísérletet is maga mögött tudhat a trimarán csapata, így felkészülten vágtak neki a világkörüli hajóútnak. A Groupama 3 trimarán 2009. november 16-án a Jules Verne Kupa világkörüli verseny során újabb sérülést szenvedett. A sokat tapasztalt vitorlás 2009. december 29. óta újra tökéletes állapotban készült harmadik Jules Verne Kupa rekordkísérletére. A hajó 2010. január 19-e óta várakozott stand-by állásban a franciaországi Brest, Le Château elnevezésű kikötőben, amíg meteorológiai tanácsadójuk zöld jelzést nem adott az indulásra.

Korábbi rekordkísérletek
2008 januárjában Franck Cammas és kilencfős legénysége először indult neki, hogy megdöntse a Jules Verne Kupa rekordját. Az út elejétől kezdve folyamatosan a Géronimo és az Orange 2 által tartott rekordidőn belül haladt a trimarán. Ám február 18-án az új-zélandi kikötőben történt ütközés következtében a Groupama 3 trimarán felborult. A legénységnek szerencsére nem esett baja, de a hajó súlyos sérüléseket szenvedett. A Groupama segítségének köszönhetően azonban hamarosan újra tökéletes állapotban várta a hatalmas vitorlás az újabb kihívásokat.

2009. november 16-án, 10 nappal az indulás után, Franck Cammas-nak szomorú bejelentést kellett tennie: a Groupama 3 trimarán hátsó merevítő hídja és az egyik úszótest között repedés keletkezett, amely a hajó súlyos meghibásodásához vezetett, így a csapatnak újra fel kellett adnia a Jules Verne Kupa rekordkísérletet. Pedig egészen a káreset bekövetkeztéig a trimarán 25 csomós átlagsebességgel, több mint 345 mérfölddel az Orange előtt haladt, legalább fél nap előnyt jelentett!
A legénység vállalkozó kedvű maradt, hiszen tudták: ha január vége előtt el tudnak indulni, egy újabb csúcsdöntés még lehetséges!” – mondta novemberben Franck Cammas.


További információ: www.cammas-groupama.com

 

 


egyse