ápr
20

A Nyugati Félteke Bajnoksága 

Írta: egyse
A Nyugati Félteke Bajnoksága A Csillaghajó osztály egyik furcsasága, hogy a szervezet nem országokhoz, hanem kerületekhez van kötve és rendeznek benne Nyugai illetve Keleti Félteke Bajnokságát is. Idén az osztály öshazájábna Nassauban volt a Nyugatié.

Április 13-én kezdődött a verseny az előfutamoknak tűnő Harry Knowles Szériával majd április 14 és 17 között zajlott maga a Bajnokság. 32 hajó vett részt az eseményen és 2005 óta ez volt az első alkalom, hogy a Bahamákon rendezték a Nyugati Félteke Bajnokságát.

Bahama első olimpiai aranyát szerző Sir Durward Knowles is tervezte indulását az édesapja nevével fémjelzett előversenyen. Végül nem indult. Kit udja miért nem? Talán mert már 92! éves, vagy mert már 12 éve nem indult versenyen?

Sir Durward Knowles 1948 és 1988 között szinte minden olimpián részt vett CSillaghajó osztályban. 1947-ben nyert Világbajnokságot és 1964-ben olimpiát az osztályban. Ő jelenleg a Nemzetközi Csillaghajó Osztály Commodoréja.

Bahama egyébként az egyik kedvenc helye a CSillaghajósoknak. Állandó 20 csomós vagy annál nagyobb szél, 12 láb nagyságú hullámok, meleg, kristálytiszta víz. Mi kell még a remek vitorlázáshoz?

Természetesen a verseny egy picit előkészítése volt a jövőre 100 éves osztály ide tervezett ünneplésének.

A Harry Knowles Szériát két futam alapján az amerikai Rick Merriman és Phil Trinter nyerte, míg magát a Bajnokságot hat futam alapján a kanadai Richard Clark és Tyler Bjorn.
Képeket készítette: Freid Elliott/freidbits.com és Barbara Beigel Vosbur Beliczay Péter
Kapcsolódó linkek
Végeredmény

(www.sailing.hu)


egyse