máj
11

ODT forduló Lellén 

Írta: egyse
ODT forduló Lellén Az új lellei kikötő elsősorban yardstick versenyeiről és speciális szakmai regattáiról ismert versenyhelyszíne a nyugati Balatonnak. Két éve viszont, a színvonalasabb vitorlásversenyzést nyújtó one design osztályok is ellátogatnak évente egyszer a BL Apartments & Yachtclub kikötőjébe, az LVE versenyére.

Tavaly összesen négy osztály jött el a versenyre, ugyan már ekkor is része volt az LVE Kupa a One Design Trophy sorozatnak. Idén a tavalyinál jóval többen jöttek Balatonlellére és már öt osztály versenyzői álltak fel a rajtvonalhoz. A lellei versenyek közül elsőként talált szponzorra az OD Kupa, az első Horvát sör az Osjecko Pivo forgalmazójának személyében. Így 2010-ben a verseny hivatalos elnevezése II. Osjecko Pivo LVE OD Kupa lett. Pénteken délutántól lehetett a versenyre nevezni, a támogatók jóvoltából minden résztvevő pólót, sapkát és 15 ezer forintos ACO vásárlási utalványt valamint a verseny idejére korlátlan wellness használati lehetőséget kapott a nevezéskor ajándékba. A mezőny nagyobb része pénteken érkezett, de voltak, akik a szombat hajnali kelést választották. A BYC vontája is csak a rajt előtt egy órával futott be a lellei kikötőbe, jelentősen növelve a versenyen résztvevők számát. Az LVE sikeres rendezéséhez hozzájárult az osztálykapitányok szervező munkája, így köszönet illeti Weöres Márti, Hercsel Erik, Fazekas László és Sopi kitartását mellyel meggyőzte a csapatokat, hogy Lelle mégsem a világ végén van.

Szombaton sikerült mind a négy kiírt futamot megtartani. A verseny első napján, délelőtt tíz órától majdnem fél ötig vitorláztak a versenyzők. Melges, 8mOD, Elliott, J24, és Nautic flották részvételével izgalmas, sportos versenyt rendezett Erdélyi Béla és csapata, a kis jóindulattal stabilnak mondható 2-es délnyugatiban. A zivatar előtt minden egységnek sikerült a partra érnie ahol a támogató sörkülönlegességéből rendezett kóstoló várta a versenyzőket, még a vacsora előtt.



A vasárnapi időjárás-előrejelzés bíztató volt és valószínűsítette a két függőben lévő futam megrendezését. Így is lett, a 10 órás rajtra élénkülni kezdett a délnyugati szél, majd stabilizálódott. Az ötödik futam időben rajtolt, de már az első körben érezhető volt, hogy változni fog a szél iránya. Voltak hatalmas lavórok és kiszámíthatatlan szélfordulók, a második kör végére majdnem teljesen elfogyott a hajtóerő. Csaknem egy órás halasztás következett, majd a nyugatról érkező friss szélbe kitűzött pályán elrajtolhatott a hatodik és egyben utolsó futam is.



A Melges osztályban az MVM-es hajóval Nagy Zsolt Csaba nyert, megelőzve az LVE-s Temesfői Zénót és Matyasovszky Gézát. Az Elliottoknál nyert a Bernát, Fazekas Lászlóval a kormányánál, míg a Nautic osztályban Soponyai Géza diadalmaskodott a Bettus nevű hajóval. A J24 osztályban Székely Antal győzött, megelőzve a Nord Telecom színeiben versenyző Makai Gábort és csapatát, valamint a Zulu-s Kakas Mátét. A 8mOD osztályban zajló páros versenyt Varga Lajos nyerte a Pantarei nevű hajót kormányozva.



Összességében elmondható, annak ellenére, hogy néhány osztály idén sem zarándokolt el Lellére, a tavalyi versenyhez képes megduplázódott a nevezők száma, amely feltétlenül bíztató a jövőre nézve. Három osztályban, a Melges, az Elliott és a J24-ben az ODT futamokon megszokott jelentős részvétel volt. Idén a Nautic-osok is eljöttek, többen a Balaton keleti végéből, ami nagyon jó hír, hiszen a nyugati medencében sok Nautic található és talán jövőre közülük még többen kedvet kapnak a pályaversenyzéshez, ebben az esetben akár a legnagyobb létszámú flottája lehet a lellei versenynek.

 

II. Osjecko Pivo LVE OD Kupa szombati részeredmények

http://www.compassmagazin.hu/hir/osjecko-pivo-lve-odt-reszeredmenyek.html



II. Osjecko Pivo LVE OD Kupa képek

http://www.compassmagazin.hu//galeriak/ii-lve-odt.html

 

www.sailing.hu


egyse