sze
16

Füred Kupa 2010 - a verseny után 

Írta: egyse
Füred Kupa 2010 - a verseny után Szombaton jó szelet vártak, mégsem jött be az előrejelzés így a szeptemberi hétvége kedvezőtlen idővel lepte meg a Füred Kupa - Németh István emlékverseny mezőnyét.

Hetedik alkalommal került megrendezésre a Füred Kupa nagyhajós pályaverseny szeptember 11-12.-én a One Designe osztályoknak. A várt szombati jó idő sajnos nem érkezett meg így csak nagy nehézségek árán tudták megrendezni a futamokat az esős időben. Első nap az „A” pályán egy érvényes futamot, a „B” pályán kettőt tudtak lebonyolítani a gyenge forgolódós szélben. Bár próbálkoztak még egy harmadikkal, az már abszolút reménytelennek bizonyult. Vasárnap az egész napos szélcsend meghiúsított minden tervet, végül 12:45-kor lelőtték a versenyt majd egy óra múlva megtartották a díjkiosztót. A dobogósok a BYC által készíttetett különleges érmeket, és 50%-os nevezési kedvezményt kaptak a Tengeri Bajnokságra, ugyanakkor mentesülnek a hirdetésviselési költség alól. Külön díjazták a J24-es osztályban az 1990 előtt épült legeredményesebb hajót, mely idén a Genesis volt. A klasszikus Dragonoknál a Nemecsek névre hallgató hajó bizonyult a legjobbnak. A Németh István vándordíjat pedig a Dr. Tenke Péter által kormányzott Dragon a 7art's vihette haza. A Balatonfüredi Yacht Club szervezésében zajló verseny fő támogatója ezúttal is a SailSupportService volt, aki már több éve kiemelt partnere és támogatója clubnak és vitorlázóinak.

www.sailing.hu


egyse