nov
04

LAST MINUTE 2010 BESZÁMOLÓ 

Írta: egyse
LAST MINUTE 2010 BESZÁMOLÓ 2010.október 30-án a Keszthelyi Yacht Club évadzáró versenyén kiváló vitorlázó időben 50 versenyző, 17 hajóval mérte össze tudását, 3 osztályban ( YSI,YSII,YSIII ).

Napsütés és 3-4-es szél várta már a nevezésnél a vállalkozó kedvű vitorlázókat. A nevezési lista igen változatos volt: Ifjúsági hajók, olimpiai osztály, katamarán, gyors, és lassabb hajók gyűltek össze.

Fél órás technikai halasztás után elrajtoltak a YS III-as hajók, majd 10-10 perccel később a YS II, illetve a YS I-esek kezdték meg a versenyt. A keleti szél elfordult délre, ráadásul jól megtréfálta a pálya bal oldalát választókat. Így a 2. cirkáló szakasz kicsit átrendezte a sorokat,és a "lóversenyes" maradék rész már nem nyújtott nagy taktikai lehetőségeket.

Annál inkább technikait, mert az éles bőszeles szakaszon több hajó is birkózott a vitorlákkal az erősödő löketekben. Volt, aki fel, volt aki lehúzni nem tudta a spinakert. Végül a HUNCAT meggyőző sebességgel és fölénnyel ért elsőként a célba. Az eltolt rajtidők miatt az első és az utolsó hajó befutója közt nem telt el sok idő. Bár a második rajt a kiírással ellentétben nem egyszerre történt, de az így megnövekedett várakozási idő a napsütésnek köszönhetően nem okozott gondot senkinek. Közben a pályát is a szélhez igazították a rendezők.Fél órával dél után,elindultak a lassabb, majd a gyorsabb hajók is. Már az első cirkálószakaszban ismét délebbre fordult a szél, így ismét a hajóvezetésé lett a főszerep. Igaz néha el kellett menni a szélért egészen a pálya jobb oldalára, még egy kis "negatív" árán is. Itt aztán lehetett száguldozni, akárcsak az éles raumszakaszban. A katamarán néha vízfelhőbe burkolva hagyta állva a többi hajót, de technikai problémái akadtak a fockkal, ami vízbe kényszerítette mindkét testét. De ez sem akadályozta meg, hogy megismételje előző győzelmét.

A parton pörkölt és pacal várt a versenyzőkre, majd az eredményhirdetéssel ünnepélyesen is lezárult a 2010-es keszthelyi versenyszezon.

2011-ben a szokásos versenyeken túl, egy szombati versenysorozatot rendez a KYC, áprilistól minden hónap első szombat délutánján, ahova minden versenyzőt szeretettel vár. Eredmények mellékelve.

KYC

www.sailing.hu


egyse