máj
24

Evezős Critical Mass a Dunán 

Írta: Topadmin
Nem voltak sokan, de annál lelkesebben emelték evezőiket az első evezős Critical Mass résztvevői. A Duna és más vizeink értékeire, a Duna-part védelmére, és az evezős sportra akarták felhívni a figyelmet.

"Mégiscsak szégyen hogy itt van a fővárosunk közepén egy frissitő víztömeg, de már olyan koszos, hogy nem hogy inni, de még fürdeni se mernek benne az emberek." - mondta az egyik résztvevő

18 hajó, kenu, kajak egymás mellett evezett a Dunán. A Critical Mass azt akarja így elérni, hogy a Dunapartot ne zárják le az emberek elől, többen használhassák, többen sportolhassanak és a Vad motorcsonakosok ne sodorják el a kis evezősöket.  Terv az is, hogy a Lágymányosi öböl és az Újpesti öböl teljesen védett legyen, a motoros kis és nagyhajók elől. A Kajak-kenu szövetség szerint is több helyen kellene engedni, hogy evezzenek, evezhessenek az emberek. 

Az azért nem egy reális alternatíva, hogy a római parthoz valaki kajakkal jön le dolgozni (bár lehet próbálkozni!), de munka után többen lemennének a vízre, ha lenne rá lehetőség.


Topadmin