aug
03

Feszült rajtpillanatok, szélcsend és várakozás 

Írta: Topadmin
A balatonfüredi Pata Boats Finn Junior Világbajnokság – Jorg Bruder Cup augusztus 3-i második versenynapján szinte forrt a víz a rajt feszült pillanataiban. Bár háromszor is eldördült a rajtpisztoly mégsem sikerült érvényes futamot vitorlázniuk a junior finneseknek. A lefújt futamon leginkább két versenyző Bakóczy Róbert (HUN) és Filippo Baldassari (ITA) bosszankodott. Az oka egyszerű, hiszen a Pata hajóval induló magyar elsőként, az olasz pedig másodikként vette a kreutz bóját, amikor a rendezők lefújták a futamot. Sajnos a versenyszabályzat szerint 5 csomó alatt nem lehet futamot rendezni a finneseknek.

A VB második napja ugyanúgy indult mint az első, a parton kellett tétlenül várakozniuk a versenyzőknek. Annyi különbség volt talán, hogy két levitorlázott futammal a hátuk mögött az első három helyezett hajó vitorlájára már felkerül egy-egy jelzés. A versenyutasítás szerint az első brazil Zarifnak sárga, a második török Kaynarnak kék, a harmadik Bakóczy Róbertnek pedig piros színű matricával kellett vitorláznia.
 pata boats finn junior VB
A szélviszonyok a nap folyamán egyre biztatóbban alakultak, így 12.00 óra körül elindult a mezőny a vízre. A szikrázó napsütésben 2-3 m/s-os déli szélben indult az első futam. A vitorlázásra éhes finnesek csaknem fele már a rajt előtti utolsó egy percen átcsúszott a rajtvonal túlsó oldalára, így az első rajtot visszalőtték a rendezők. A második szigorított fekete zászlós rajtnál is hasonló helyezkedés és tolongás volt a lee bójánál, a rajt előtti egy percben többen ismét kint voltak, mivel 8 hajót kellett korai rajt miatt kizárni, ezért a rendezőség újra visszahívta a teljes mezőnyt, hogy tisztán tudjanak elrajtolni az egységek. 
A fekete zászlós „nyolcak klubjának” tagjai közé bekerült az összetettben második helyen álló török Kaynar, az ötödik görög Mitakis, a hetedik amerikai Ian Cook is. Így ők már biztosan nem hibázhatnak többet az egy kiejtős világversenyen.
A harmadik rajt végül sikeresen lezajlott, már ami a rajteljárás illeti, de a lee bójánál többen bent ragadtak, sőt a legrosszabbul a hatodik helyen álló ukrán Gusenko járt, akinek nem elég, hogy bójaérintés miatt meg kellett kerülnie újra a pályajelet, de a bírók még a szabálytalan pumpálás miatt 720-as fordulóval is megbüntették.


bakoczy robert finn vb yardstick.huA rajt után szépen tisztán vitorlázott Pata hajójával a remek formáját mutató Bakóczy, de jó helyen közelítette meg az első kreutz bóját a brazil Zafir és az olasz Baldassari is. A cirkáló bóját végül elsőként a legjobb magyar Bakóczy Róbert vette, mögötte szorosan Baldassari, majd a brazil Zarif következett kissé lemaradva. Ezt követően azonban a szél úgy legyengült, hogy a versenyszabályok szerint a rendezőknek  le kellett fújniuk a futamot, a három éllovas legnagyobb bosszúságára. Ezt követően parti halasztás késztette várakozásra a vitorlázókat. Délután a szél bár bíztatóan fodrozta a füredi öblöt, mégsem volt alkalmas finnes vb futam vitorlázására, így a rendezőség pisztolylövései vettettek véget a második versenynapnak.
A szerdára tervezett újabb futamon a nyolc fekete zászlós korai rajtos továbbra sem indulhat és a keddi első három helyezett hajón is fennmaradnak a színes matricák.
 
A partra érkezve Bakóczy csalódottan mondta: ”Nagy bosszúság volt számomra, hogy lefújták a futamot, pedig remek helyen vitorláztam és meg is szerezhettem volna a világbajnokságon az első futamgyőzelmemet.”
 
finn vbAz olasz Baldassari a nemzetközi ping-pong csata közben mesélt élményeiről:”Én még teljesen új vagyok a finnesek között, februárban ültem be a hajóba, előtte Laserrel vitorláztam. Még nem ismerek senkit. A helyi szélviszonyok nagyon furcsák nekem, jóval erősebb szélhez szoktam. Bár tegnap sokat hibáztam, kaptam egy sárga zászlós büntetést is, azért elégedett vagyok ezzel a 8. hellyel. Szeretnék az első 10-ben végezni.”
 
A finnes vitorlázók körében nagyon népszerű volt a korábban ebben a hajóosztályban vitorlázó magyar finnes hajóépítő Antal Gábor a Pata Boats tulajdonosa. Érdeklődve gyűltek köré a csapatvezetők és vitorlázók miközben rajzok fölé hajolva próbálták a finn világmegváltó gondolatokat egyeztetni.
 
A nap zárásaként talán feledtette a bosszúságokat a Finn Osztályparti, ahol az első versenynapok filmes összefoglalója mellett, a Királynő döntős lányainak fürdőruhás divatbemutatója kápráztatta el a fiatalokat.


Topadmin