jan
26
MICHEL DESJOYEAUX-FONCIA PROJEKT
Írta: egyse
Január 21-én jelentette be a kétszeres Vendee Globe győztes a Fonciával 2014-ig tervezett kéthajós projektjét.

Az új hajó VPLP/Verdier által tervezett IMOCA 60 építése most kezdődött meg testvére, Hubert műhelyében Brötanyban. Az első verseny pedig már novemberben lesz és addig tesztelni is illene a hajót. A négykezes Barcelona World Race újévkor veszi kezdetét.
Miután nem vesz részt a következő Vendée Globe-on Desjoyeaux a barcelonai kitérő után szerelme, a többtestűek irányába fordul és a 70 lábas trimaránnal, teljes legénységgel kezd Földkerülésbe a 2013 – 2014-es szezonban. Az első MOD70-es az év végén kerül le a futószalagról, utána háromhavonként várható egy-egy újabb darab szponzoroktól függően.
Forrás: www.sailing.hu
egyse